Pünkösd

Pünkösd a húsvét utáni ötvenedik napra esik, mozgó ünnep (május 10. és június 13. között), és az egyház születésnapja. E napon a Szentlélek leszállt az apostolokra, Máriára és a tanítványokra, akik hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgást hallottak, majd lángnyelvek jelentek meg előttük. A középkorban a szél zúgását kürtökkel, a lángnyelveket égő kócokkal utánozták a falusi szokásokban.

A pünkösdi ünnepkörhöz számos népi hagyomány kapcsolódott. A fiatalok közül választották a pünkösdikirályt, aki egy évig minden ünnepségen és lakodalomban hivatalos volt, valamint a község költségén fogyaszthatott italokat. A lányok házról házra jártak pünkösdölni, gyakran a pünkösdikirályné vagy kiskirálynő köré szerveződve, termékenységvarázsló énekekkel és mozdulatokkal.

A hagyományos pünkösdi szokások közé tartozott a hesspávázás, a törökbasázás és a rabjárás, melyek játékos, dramatikus elemekkel idézték a múltat, és a résztvevők adományt gyűjtöttek. A lányok zöldágat vittek, s énekelve, kapuzva jártak végig a falun. Néhány vidéken ekkor állítottak májusfát, vagy bontották azt, és pünkösdi bálokat rendeztek.

A pünkösdi hiedelmek a termékenységhez és az időjáráshoz kapcsolódtak: a házakra tett zöld ág a rossz szellemek távoltartására szolgált, a csapadék jótéteményként a bőséges termést, a szép idő pedig jó borhoz vezetett.